Természetes édesítők cukor helyett
Ha édesítésről beszélünk, akkor az emberek eszébe a legtöbb esetben a cukor jut, viszont sokkal ártalmasabb, mint azt gondolnák. Sajnos évtizedekre visszamenően vizsgálhatnánk, hogyan alakult ki/alakították ki a cukor-függőséget az emberiségben. Azonban egyre többen akadnak olyanok, akik felismerik a cukor negatív hatásait, vagy csak szeretnék megelőzni a későbbi problémákat, számukra léteznek természetes édesítő hatással rendelkező termékek.
A legtöbben a már kialakult cukorbetegség kezelése végett hagyják el az egyszerű, finomított cukrot, vannak, akik a zsírfelesleg eltüntetése céljából kerülik a használatát (ami később cukorbetegséghez is vezethet). Sajnos a legtöbb feldolgozott élelmiszer valamilyen formában tartalmaz egyszerű cukrokat, amit a nap minden szakaszában fogyasztanak, így a nap folyamán lényegesen többször váltanak ki inzulin-reakciót a szervezetükben, mivel a főétkezések között cukros italokat vagy nassolnivalókat fogyasztanak, amely elhízáshoz vagy cukorbetegséghez vezethet.
Továbbá erős savképző, valamint bélgyulladásokat, elmezavart, hiperaktivitást, szívbetegséget okozhat, rákos sejteket táplálhat, illetve az agynak egyfajta függőséget okoz, és sóvárogni fogunk az édesség iránt. Azonban íme néhány alternatíva, amellyel kiválthatjuk a cukor édesítő hatását, viszont nem kémiai úton előállított édesítőszereket használunk, amelyek jobbak, mint a hagyományos cukor, de rendelkeznek egészség-károsító mellékhatással is.
Xilit
40%-al kevesebb a kalóriatartalma, mint a cukornak, valamint glikémiás indexe csupán 7 (kristálycukor 68) ami azt jelenti, hogy nem emeli meg hirtelen a vércukor szintet (így az inzulint sem), így elnyújtott felszívódást biztosít, ami azt is eredményezi, hogy később leszünk éhesek. Nyírfakéregből vagy kukoricarostból készítik. Kisebb fokú fogszuvasodás ellen is hatékony, valamint a fogzománcot is védi és képes meggátolni a baktériumok megtapadását is az arc üregeiben.
Sütéshez és főzéshez is kiválóan alkalmas, szerkezetét tekintve is, viszont élesztős tészták készítéséhez alkalmatlan, mert az élesztő nem képes lebontani. Hozzá kell szoktatni apránként a szervezetünket, mivel hirtelen nagy mennyiség esetén a szervezet nem jól kezelheti el, így hasmenést okozhat.
Stevia
A stevia egy Braziliában őshonos növény, melynek édesítő hatását a leveleikből nyerik ki, felhasználása az 1900-as évekre vezethető vissza. Édesítő ereje háromszorosa a cukorénak, azonban a vércukorszintet egyenletesen tartja, valamint működésbe hozza a máj- és hasnyálmirigy működést is. Külső alkalmazásban gombák és bőrproblémák esetében is hatékonynak bizonyul, erős gyulladáscsökkentő hatású és baktériumölő. Mindezek mellett csökkenti az ínygyulladást és a vérnyomást is.
Szintén alkalmas sütésre-főzésre egyaránt, de tészta készítésnél tovább tart a kelesztési idő. Sok formában elérhető: tabletta, őrlemény, csepp, por.