Mandarinos csirkemell
Hozzávalók kb. 4 személyre:
- 4 evőkanál olívaolaj
- 2 evőkanál harissa paszta vagy erős-paprika krém
- 2 evőkanál fehér borecet
- 1 evőkanál méz
- 2 gerezd fokhagyma, összezúzva
- 1/2 evőkanál szegfűbors
- 2 nagyobb csirkemell bőrrel együtt
- 1 hámozatlan mandarin, felkarikázva
- 1 nagy marék frissen összevágott mentalevél
- tengeri só és fekete bors ízlés szerint
ELKÉSZÍTÉSE:
Melegítsük elő a sütőt 190 fokra. Az olajat, ecetet, paprikakrémet és szegfűborsot keverjük össze csomómentesre egy kisebb tálban. Ezzel kenjük be a csirkemellet majd helyezzük egy zacskóba, és szobahőmérsékletlen hagyjuk állni legalább 30-60 percig.
Az alaposan bepácolt csirkét tegyük egy tepsire úgy, hogy alá és fölé is vágunk mandarint. Süssük így, amíg a hús meg nem puhul. Ez kb 30 percet vesz igénybe.
Vegyük ki a sütőből, majd szórjuk meg sóval, borssal és mentával.
Ízlés szerint bármilyen körettel tálalható.
Jó Étvágyat 🙂